A csend, ami nem eltávolít - hanem közelebb visz
Nem minden csend fal.
Van olyan csend, amelyben végre meghalljuk egymást.
A legtöbb ember fél a csendtől.
A férfi gyakran azért, mert megoldani akar.
A nő gyakran azért, mert kapcsolódni akar.
És amikor megszületik egy csend, mindkettőjükben megjelenik a bizonytalanság.
Valami nincs rendben?
Haragszik?
Távolodik?
Elveszítjük egymást?
A tangóban is van ilyen pillanat.
A zene lassul.
A mozdulat megáll.
Nincs figura.
Nincs forgás.
Nincs teljesítmény.
Csak két ember áll az ölelésben.
És ha valaki nem bírja ezt a csendet, azonnal mozdul.
Valamit csinál.
Megtöri.
Pedig néha éppen ott történik a legtöbb.
A kapcsolatokban is.
Van olyan csend, ami büntet.
Van olyan, ami bezár.
De van egy másik fajta csend is.
A jelenlét csendje.
Amikor már nem kell bizonyítani.
Nem kell magyarázni.
Nem kell azonnal megoldani.
Csak ott lenni.
A másik mellett.
A saját érzéseink mellett.
A kapcsolat mellett.
A tangó legszebb pillanatai sokszor nem a mozdulatokban születnek.
Hanem a mozdulatok között.
Abban a törékeny térben, ahol semmi különös nem történik.
Mégis minden ott van.
Talán a szeretet sem mindig a szavakban mutatkozik meg.
Hanem abban, hogy valaki mellett a csend sem lesz magány.