Van egy férfi, aki nem siet. Nem azért, mert lassú lenne, nem azért, mert nem tudná, merre tart. Inkább azért, mert érzi a pillanat valódi idejét. Azt a finom határt, ahol már nem kell többet tenni, csak hagyni, hogy a világ kibomoljon maga körül.

A férfi, aki nem siet, nem akarja meghúzni a nő ritmusát. Nem akarja gyorsítani az érzelmet, nem akarja megkerülni a csendet. Egyszerűen jelen van. Úgy, ahogy a hegy áll a tájban: nem mozdul, mégis minden körülötte változik tőle egy kicsit. A lassúságában nem tétlenség van, hanem figyelem. Olyan figyelem, amely nem kapkod, nem akar előre menekülni, nem akar túl lenni a pillanaton.

A nő ezt mélyen érzi. A testében, mielőtt még a gondolata elérné. Ellazul a váll, lassul a légzés, puhábban érkezik a tekintet. A férfi lassúsága nem korlát; inkább egy tér, amelyben végre nem kell védekezni. Nem kell jó benyomást kelteni. Nem kell megfelelni valami kimondatlan ritmusnak. A nő megengedheti magának, hogy ott legyen, teljesen, minden tartalék nélkül.

A férfi, aki nem siet, tudja, hogy a kapcsolódás nem akkor történik meg, amikor meg akarjuk valósítani. Hanem akkor, amikor helyet adunk neki. Amikor a csend is része a beszédnek. Amikor a tánc nem mozdulat, hanem jelenlét. Amikor a lassúság nem hiány, hanem érés. És ahogy a férfi tartja ezt a tempót, a nő lassan belesimul. Nem a férfi miatt, hanem mert a saját ritmusát találja meg benne.

Van valami mélyen megnyugtató ebben a tempóban. Így szól:
nem kell kapkodni.
nem kell sietni.
nem kell megérkezni sehová.

És amikor a nő ezt meghallja, valami benne felenged. A test enged egy kicsit. A szív is. A gondolatok is. A kapcsolódás pedig halkan, észrevétlenül születik meg. Nem látványosan, nem hirtelen, nem élénk fények között, hanem úgy, ahogy hajnal érkezik: lassan, biztosan, türelmesen.

A férfi, aki nem siet, nem azért lassú, mert nem tudna gyorsabb lenni. Hanem mert érzi, hogy a valódi találkozásnak idő kell. A bizalomnak, a megnyílásnak, a megérkezésnek is. És abban a ritmusban, ahol mindennek ideje van, a nő nem fél többé attól, hogy túl hamar túl sok lesz belőle — vagy túl kevés.

A lassúság itt nem távolság. Inkább híd. Egy csendes átjáró két ember között. Egy tér, amelyben finoman, minden erőlködés nélkül meg lehet érkezni.

És talán ez a nem siető férfi ajándéka:
hogy a nő egyszer csak azt veszi észre, már nem menekül.
Mert van hova érkeznie.