Amikor a stabil férfi találkozik a hullámzó nővel

A férfi áll.
A nő mozdul.
A kérdés: kibírja-e a férfi, hogy nem ő mozgat mindent?

A férfi már nem akar több lenni.
Nem bizonyít.
Nem növel.
Nem tolja túl a teret.

Megérkezett a saját tengelyébe.

És ekkor találkozik a nővel,
aki még hullámzik.

Közelít.
Távolodik.
Megnyílik.
Bezár.

Egyik nap puha.
Másik nap kérdő.

A férfi első kísértése ilyenkor az, hogy stabilitását mozdulattá alakítsa.
Rendet tegyen.
Kijelentse az irányt.
Lezárja a bizonytalanságot.

Mint a táncban, amikor a követő kicsit késik,
kicsit előre siet,
kicsit elveszti az egyensúlyt.

A bizonytalan vezető ilyenkor erősebben tart.
A kontrolláló vezető ránt.

Az érett vezető viszont nem gyorsít.
Nem keményít.
Nem szorít.

Visszavezeti a saját súlyát a talpába.
Finomít a kereten.
És kivár.

Nem azért, mert gyenge.
Hanem mert tudja: a hullám nem ellenség.

A nő hullámzása nem támadás.
Nem manipuláció.
Nem teszt.

Hanem folyamat.

Ha a férfi ilyenkor elbizonytalanodik,
a hullám vihar lesz.

Ha megkeményedik,
a nő bezár.

De ha áll,
ha nem veszi magára a változást,
ha nem akarja azonnal stabilizálni a másikat —

akkor a nő idegrendszere elkezd igazodni.

Mint a táncban.

Ha a férfi tengelye valóban stabil,
a követő teste előbb-utóbb visszatalál.

Nem kényszerből.
Nem irányításból.

Hanem biztonságból.

A stabil férfi legnagyobb próbája nem az, hogy erős-e.

Hanem hogy kibírja-e,
hogy a másik még nem az.