Valentin után - amikor a szeretet csendben marad

Valentin nap elmúlik.
A virág hervad, az üzenetek elhallgatnak.
És ott marad a kérdés:
mi marad, amikor már nem kell szeretni?

Valentin nap zajos.
Tele van gesztusokkal, színekkel, szavakkal.
Kívülről szeret.
Megmutatja. Bizonyítja. Kiteszi az asztalra.

És ez rendben van.
Szép is.
Szükségünk van rá.

De másnap…
valami visszahúzódik.

A csokoládé elfogy.
Az érintés ritkul.
A figyelem már nem ünnep, hanem hétköznap.

És itt válik el,
hogy a szeretet történés volt,
vagy állapot.

A legtöbb kapcsolat Valentin nap körül erősebbnek tűnik,
mert van mire ráállni.
Van forma.
Van elvárás.
Van szerep.

De mi történik akkor,
amikor már nincs apropó?

Amikor nem kell romantikusnak lenni.
Amikor nem kell bizonyítani.
Amikor nem kell "jól csinálni" a szeretetet.

Itt kezdődne az igazi találkozás -
és itt szokott elmaradni.

Mert a szeretet nem mindig látványos.
Sokszor csak annyi,
hogy nem fordulsz el.

Ott maradsz,
amikor a másik fáradt.
Amikor nem kedves.
Amikor nem ad vissza azonnal.

Ez már nem ünnep.
Ez tartás.

A férfi itt nem gesztust ad,
hanem jelen van.
Nem megnyerni akar,
hanem megtartani azt, ami már van.

A nő itt nem vár el,
hanem érez.
Nem kér bizonyítékot,
hanem figyel arra, ami kimondatlan.

És ebben a csendes térben derül ki,
hogy a szeretet nem attól él,
hogy kimondjuk,
hanem attól, hogy nem hagyjuk el.

Valentin után nem kevesebb a szeretet.
Csak levetkőzi a díszeit.

És ha ilyenkor is ott tudsz maradni,
nem ünnepelsz,
nem bizonyítasz,
nem szerepelsz -

akkor már nem kérdés,
hogy szeretsz-e.

Mert a szeretet
nem esemény.
Hanem jelenlét.